Shambala

-->

Nem egyszerűek a mindennapok mostanság. Milliónyi dolog van, ami kitölti a mindennapjaimat. Ha közhelyekkel akarnék élni, azt mondanám: kár hogy egy nap csak 24 órából áll. Annak ellenére, hogy látom a fejlődést és ez elképesztően lelkesít, be kell látnom, hogy egyre fáradtabb vagyok. De nem emiatt írok.

Korábban, nagyjából abban az időszakban, amikor elkezdtem ezt a blogot írni, úgy gondoltam, minden kérdésre ismerem a választ. Megdöbbentően bölcsnek érzem némely, abban az időszakban írt sorom. Egészen különleges emlékeim, élményeim vannak akkorról. Az egyik ilyen az a furcsa és megmagyarázhatatlan energia, amit előbb hosszantartó gyakorlás, majd utána már néhány másodpercnyi koncentrálás után elő tudtam hívni magamból. Olyan volt mintha valamiféle meditatív állapotban lennék. Csodálatos érzés, de ezzel egyidejűleg picit félelmetes is. Ijesztő volt az a zuhanás és kontrollvesztés, amit ebben az állapotban éreztem, ezért soha nem mertem teljesen elengedni az irányítást. Nemrég tudatosult bennem, hogy mindezeket elfelejtettem már. Az öregedés (öregedés? Bullshit!) olyan, mintha egyre csak korlátozná a képzelőerőnket, a kreativitásunkat. Mennyire ijesztő ez a felismerés! A rajongásunk gyerekkorunkban, az ahogyan képesek vagyunk a még beteljesülésre váró álmainkat belül átélni, ahogy szárnyalnak a gondolataink, ahogyan tervezünk és amit aztán kreativitásunk révén akár formába is tudunk önteni... azt hittem, ez elveszett mostanra és már nem térhet vissza. 

Tévedtem.

A hétvégén otthon voltunk a szüleimnél. Mindent átjárt a nyugalom. Biztosan tudod milyen ez, amikor ott van körülötted és benned az a megnyugtató kiegyensúlyozottság. Napoztam és közben olvastam. A könyv energiákról, rezgésekről szól, ami egy igencsak megfoghatatlannak tűnő valamicsoda. Mégis, úgy hiszem, hogy ez pontosan az az energia, amiről egy bekezdéssel korábban írtam, az a felszabadító belső energia. Ahogy olvastam és csináltam az ott leírtak szerint a gyakorlatot, felszínre hozta azt, amiről úgy gondoltam, már elfelejtettem és vissza se jön többet. Hirtelen önkénytelenül mosolyogni kezdtem, boldogságot éreztem és azt, hogy ismét a kegyeibe fogadott az a valami, ami által ismét tudom a válaszokat. 

Diplomás lettem

Nagyon rég nem írtam. Várjunk csak! Mindjárt megnézem, mikor. Április 25. és a reggeli séták. Az elmúlt 3 hónapba elég sok dolog történt. Korábban írtam a terveimről. Az egyik ilyen a diploma megszerzése volt. Nem volt semmi! Minden lépés, ami a dipoma megszerzéséhez vitt közelebb, hogy is mondjam… viszontagságos volt. Az jelentkezési határidő utolsó napján jelentkeztem a nyelvvizsgára. Két héttel a vizsgám előtt befizettem a vizsgadíjat… kiderült, hogy a fizetési határidő a jelentkezési határidővel egyidőben van. Erről, a jelentkezési folyamatban egy PDF-ben letölthető szabályzat egyik fejezetének, egyik alpontjának egy sora tájékoztat. Akárhogy is, miután felhívtam mindenkit, akit lehetett, elintézték, hogy vizsgázhassak. Ezután következett a szakdolgozatomhoz szükséges mérések elvégzése, ahol 2 hét egyeztetés után sikerült időpontot találni, amit aztán elnapolt a tanárúr, és miután összejött a találka kiderült, hogy nincs is alkalmas eszköz a karon arra, hogy elvégezzük a mérést. Sok-sok telefonálás után sikerült találnom egy helyet, ahol meg tudtam csinálni a méréseket végül. Aztán heteken keresztül próbáltam elérni a konzulensem, akit a leadás hetében sikerült elkapnom végül. A leadási határidő napján együtt fejeztük be a diplomamunkám, amin az utolsó simításokat a deadline előtt fél órával fejeztem be (23:30-kor). A rendszer nem engedett beléni… e-mail hegyeket küldtem mindenkinek és megdöbbenésemre negyed órával az első "segélykérő e-mail" után, sikerült feltöltenem. Majd Piran tengerpartján üldögélve kaptam egy e-mailt a konzulensemtől, hogy ne felejtsem el bevinni magammal CD-n a diplomamunkám az államvizsgára, mert azzal még lógok. "Nyaralás alatt nem foglalkozom ezzel, úgyis van még időm…" Két nap múlva értünk haza, szombati napon. Írtam is a konzulensek, hogy viszem, de nem kaptam e-mailt az előkészítőről, amit július végére ígértek. Jött a válasz: "Az két hete volt, holnapután államvizsga." WTF??? Kiderült, hogy egy adminisztrációs hiba miatt nem voltam a jelentkezők listáján, ezért értesítéseket sem kaptam az időpontokról. Hm… két napom van úgy, hogy nem is biztos, hogy egyáltalán mehetek államvizsgára. A tételsorom megvolt, de egyetlen kidolgozott tételem sem. OKOK, nem voltam a listán, tudnom kellett volna ettől függetlenül, hogy mikor van a vizsga… a bűnöm kétségtelen. Fél óra alatt sikerült megszereznem a kidolgozott tételeket. És egy nappal az államvizsgák előtt sikerült elintéznem, hogy mehessek vizsgázni. Megoldották, hogy a szerdai napi vizsgákon adhassak számot a tudásomról. (Juhú… megdupláztuk a felkészülési időm). Innentől kezdve gyakorlatilag a rendelkezésemre álló nagyjából 2 napot végigtanultam. Én voltam az első vizsgázó aznap. A diplomamunkám témája saját, így a védés sima ügy volt, élvezték a tanárok, éreztem rajtuk és persze én is. Örültem, de fogalmam sem volt, hogy a tételeket (101 tétel összesen) hogyan sikerült magamévá tennem a megelőző két napban. Olyan tételt húztam, ami nem volt a legjobb, de megdöbbenésemre 3db A4-es lapot írtam tele a vázlatommal. Tudtam! 4-esre vizsgáztam, amit lerontott a 12-13(!) évvel korábban szerzett 2-es szigorlatom. Nem baj… a lényeg, hogy diploma: pipa. Nagyon örültem. Egyfelől nagyszerű érzés az, hogy azt a támogatást, amit a szüleimtől kaptam, hogy főiskolára jöhettem, ezzel végül meghálálhattam, másrészről megerősített abban, hogy képes vagyok véghezvinni, amit csak szeretnék. Közben a céggel kapcsolatos céljaim megvalósulása is közelebb került. Minden, amit korábban leírtam, megtörténik, valósággá válik.