Ma este valahogy nem tudok aludni. Mi mást tehetne ilyenkor az ember fia, mint hogy leülne a gép elé és elkezdené leírni mindazt, ami a fejében van. Közben az akvárium befolyóága romantikusan, ritmusosan csobog itt mellettem. Káprázatos… rohadtul idegesítő. :)
Általában igaz rám, hogy sokat agyalok olyan dolgokon, amiken más (szerintem) talán nem, vagy csak ritkán. Sokszor idézek fel magamban olyan élményeket, amik rávilágítanak arra, hogy maga az ember, az egyén, az emberi faj, a Föld, de a mi kis naprendszerünk és ez a téridő itten, mennyire parányi. Nem tudom mi bújhat meg ennek a perverziónak a hátterében, de én akkor is élvezem. Szeretem azt, amikor sikerül felemelkednem picit a földről és sikerül egy kicsit (nagyon) más léptékben gondolkodnom. Hihetetlenül felszabadító érzés. Annak ellenére, hogy pont az ellenkezőjét kellene jelentenie, hirtelen értelmet nyer a lét.
Minden, ami körülvesz minket csupa-csupa illúzió. Egy ilyen illúzió a zene is. Hiszen mi a zene? Tulajdonképpen különféle eszközökkel kibocsájtott rezgések rendszere. A valóság nem ez. A valóság mindannyiunk számára az, amit felfogunk belőle. Biztosan akad olyan, aki úgy gondol a zenére, mint a hallószerven keresztül beérkező agyi stimulusra, de most komolyan, biztosan vannak ennek fokozatai, de örülök, hogy nekem nem csak ennyit jelent. Pontosan ugyanígy szeretnék hozzáállni az élethez is. Minden, történés, minden mozzanat csak egyetlen apró pici inger. Az élet nem csupán történések kesze-kusza hálója… az élet annyi, amennyit hajlandó / képes vagy belőle befogadni. Az, hogy a háló melyik szálán mennyit kapaszkodsz, és végül milyen mélyre ereszkedsz, vagy milyen magasra mászol rajta, az csakis rajtad áll. Ha jobban belegondolok, akkor én egy ereszkedő és mászó bajnok vagyok. Nem, nem a bipoláris depressziómról beszélek, arról majd máskor, hanem arról, hogy bármi is történjen, meg akarom élni. Képtelen lennék úgy tekinteni az életre, mint megoldásra váró feladatok összességére. Az életet nem megoldani kell.
Elég késő / korán van. A kedves párom, tudna mesélni arról, hogy elalvás közeli állapotokban miféle világmegváltó ötleteim szoktak lenni (szó szerint világmegváltó) de most ahelyett, hogy tovább váltanám itt a világot megfele, inkább lefekszem… és - ha már, "amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra" - a csobogást ma megszüntetem… háhá, a holnap az már pont mára esik :)
