Szabadnak lenni

A kedvenc könyvemben azt olvastam, hogy úgy jövünk a világra, hogy minden tudás birtokában vagyunk és a tanulás, voltaképpen nem jelent mást, mint emlékezni mindarra, amit már amúgy is tudunk.

Most is emlékszem arra a kapcsolóra, amit tudatosan, csak úgy játékból, kapcsolgattam a fejemben gyerekkoromban. Ha úgy akartam, elkezdtem nézni magam a világ szemével. Emlékszem arra a hirtelen jött bizonytalanságra, amikor ezt a kapcsolót ebbe az állapotba kattintottam. Félelmetes volt! Rég nem jártam itt, de most, valahogy mégis úgy adódott, hogy átkapcsolódott...

Nincs már bennem az a félelem, ami akkor, sőt. Örülök annak, hogy azzá váltam, aki most vagyok. Az elmúlt néhány hónap rengeteg változást hozott az életemben, nagyon sok újat. Kirúgtak a munkahelyemről. Korábban többször megfogalmaztam, hogy az életem rákfenéje ez a cég. Olyan, mint egy rossz kapcsolat, ami mérgezi a mindennapjaimat. Őszintén örültem, amikor végre elengedtem. A furcsa - egyben nagyszerű - dolog az egészben az, hogy nagyon sok kedves emléket őrzök onnan. A dolgok, amik akkor vérre menő küzdelemnek tűntek, mostanra aranyos, dédelgetett emlékképekké változtak. Nem sikerült azonnal eljutnom idáig. Talán az álláskeresés alatti, itthon töltött egyedüllét tette, de egy nem túl jó állapotban raboskodtam még sokáig.

Van olyan aki nyugodt, hallgatag, jól kezelhető, néma rab, de akad olyan aki megvadul, ha börtönéből nem szabadul. (Ákost idézek, ez már a vég :D) Azt hiszem, én az utóbbi kategóriába tartozom. Tehát képtelen vagyok túl sokáig az instabilitás kényszerzubbonyában maradni (tejóég :D), és egyre vadabbul dobálnám, tépném le magamról.

Megálltam egy pillanatra. Nem tehettem mást, átkapcsolódtam, figyeltem magam egy kicsit, aztán mintha csak a kabátomat venném le, mikor hazaérek, szépen levettem és felakasztottam a fogasra. Egy rakás dolog (bilincs, kötél, lakat) benne maradt, amitől már réges-rég meg kellett volna szabadulnom. Biztos vagyok benne, hogy nem végleg tettem félre. Nem bánom a raboskodásom egyetlen másodpercét sem... Azt hiszem, talán semmi sem létezne önmaga ellentéte nélkül.

Szabad vagyok. Szabadabb, mint eddig bármikor. Hálás vagyok mindenért, ami megadatott és elbúcsúztam a biztonságtól. A biztonság is csak egy illúzió. A biztonság nem egy körülmény, nem olyan dolog, ami másoktól függ. Ugyanez igaz a boldogságra is. Ha bárki boldogsága másoktól vagy a körülményektől függ, akkor ott van probléma. (azért nemrégiben én sem voltam ennyire okos, tudtam én ezt mindig, csak nem sejtettem) Tehát mi jelenti most nekem ezt a fene nagy szabadságot? Az, hogy hiszek és az, hogy teszek. Az álláskeresésem minden egyes interjúja adott valamit. Az is, amiről úgy gondoltam, hogy nem sikerült jól. Ahogy haladtam előre, egyre jobban éreztem magam, mert egyre kevésbé akartam bárki, vagy bármilyen munkaadó igényeinek megfelelni. Egyedül a saját, önmagammal szembeni elvárásaim számítanak és ez - úgy tűnik - bőven elég a legtöbb cégnek.

Minden nap szánok időt arra, amit szeretek, ami tényleg affelé a jövő felé visz, amit mindig is akartam. Itt van pl. http://Edzőbá.hu - vagy a napi 2-3(!) énekgyakorlás, az első akváriumvilágításom megépítése, de most még a http://smukkbazar.hu is, ami elkezdett pörögni.

Ez vagyok. Most vagyok én igazán. Azt hiszem mára eleget foglalkoztam magammal. Eljött az az ideje, hogy megcsináljam a reggelit, még mielőtt mindenki felébred :)