Idézetek - Albert Einstein - Hogyan látom a világot c. könyvéből

„Igazán értékesnek az emberi üzemben nem az államot találom, hanem az alkotó és érző egyént, a személyt: ő egyedül alkot nemeset és finomat, míg a horda – mint olyan – mindig tompultabb marad érzéseiben és gondolkodásában. Itt ki kell térnem a hordaélet leggonoszabb torzszülötteire: az általam annyira gyűlölt militarista szellemű alakulatokra! Nem becsülöm azt az embert, aki élvezettel tud a sorban zeneszó mellett menetelni; ez az ember agyát csak tévedésből kapta, hiszen teljesen elegendő lett volna neki a gerincvelő is. A civilizációnak ezt a szégyenfoltját a lehető leggyorsabban el kellene tüntetni! Hőstettek – vezényszóra, értelmetlen erőszakosságok és fájdalmas hazafiaskodás! Milyen izzóan gyűlölöm ezt a szellemet, milyen közönséges és megvetett nekem; inkább darabokra szaggatnám magam, minthogy ilyen szégyenletes dologban résztvegyek! De annyira jó véleményem van az emberiségről, hogy hinnem kell: ez a lidércnyomás már régen megszűnt volna, ha a népek egészséges értelmét az üzletileg és politikailag érdekeltek az iskolák és a sajtó útján rendszeresen meg nem mételyeznék.”

„Amit az egyes ember ér, és jelent, azt nem annyira mint egyén éri, hanem mint a nagy emberi társadalom egyik tagja.”

„Egy országban – újságok segítségével – két hét alatt a düh és felháborodás olyan állapotába lehet hozni az ítélőképtelen tömegeket, hogy az emberek hajlandókká válnak arra, hogy bizonyos érdekeltek érdemtelen céljaiért katonáknak öltözve öljenek, és magukat megölessék. Ennek megfelelően nem hiányoznak a próféták, akik kultúránk közeli pusztulását jósolják. Én nem tartozom ezekhez a pesszimistákhoz; hiszek egy jobb jövőben.”

„Nagyon is örülnünk kell a nemzetközi gondolkodás és érzés e bizonyítékainak; mert a világnak, ha egy jobb és érdemesebb jövő felé akar haladni, ma nagyobb szüksége van a mérvadó népek és személyiségek nemzetközi gondolkodására és érzésére, mint bármikor azelőtt. Azt a reményemet fejezem ki itt szavakban, hogy az amerikai népnek az a magas felelősséggel teli nemzetközi felfogása hamarosan politikai térre is ki fog terjedni. Mert minden – e cél érdekében kifejtett – fáradozás többé-kevésbé eredménytelen lesz, ha a nemzetközi viszonyok rendezésében a legnagyobb amerikai állam nem vesz cselekvő részt.”

„Közösségeket kevésbé szokott vezetni felelősségérzet és lelkiismeret, mint az egyént. Mennyi súlyos szenvedést hoz az emberiségre ez a tény: háborút, mindenféle elnyomatást, amelyek a földet fájdalommal, sóhajokkal és elkeseredéssel töltötték meg. És mégis, igazán értékest csak a sokak személytelen együttműködése teremthet.”

„De van egy másik pont, amelyben az amerikai az ázsiaihoz jobban hasonlít, mint az európai. Abban tudniillik hogy nem annyira individualista, mint az európai ha lélektani és nem gazdasági szemszögből nézzük. A „Mi” sokkal kihangsúlyozottabb, mint az „Én”. Ezzel függ össze, hogy az erkölcs és a hagyomány nagyon erős, és az egyének életfelfogása, valamint erkölcsi és ízlésbeli beállítottsága sokkal egyformább, mint Európában.”

„Az út a vidám és boldog léthez mindig a lemondáson és önkorlátozáson át vezet. De honnan jöhetnek az ilyen fejlődéshez szükséges erők? Csak azoktól, akiknek alkalmuk volt arra, hogy szellemüket fiatal koruktól tanulmányaik által megerősítsék és látásukat élesebbé tegyék.”

„Tisztelt Freud úr!

Csodálatra méltó az, hogy Önnél az igazság meglátásának vágya mennyire felülmúlt minden más vágyat. Ön ellenállhatatlan tisztánlátással bizonyítja hogy az emberi életben a küzdés és eltiprás ösztöne mennyire összefonódik a szerelem s életigenlés ösztönével. De lenyűgöző feltárásaiból még egy mély vágy világít ki, amelynek célja az embereknek a háborútól való külső és belső megszabadítása. És ezzel a vággyal volt eltelve mindenki, akit kora és nemzete fölött álló szellemi és erkölcsi vezérnek ismertek el. Ebben hasonlít egymáshoz Jézus Krisztus, Goethe és Kant. Nem érdekes az, hogy az ilyen embereket általánosan vezéreknek ismerték el, annak ellenére, hogy az emberi viszonyok rendezésére irányuló akaratukat csak nagyon gyéren tudták keresztülvinni? Meg vagyok győződve arról, hogy a kiemelkedő emberek, akik – ha kisebb körökben is – teljesítményeik által vezetőknek számítanak, túlnyomó részben ugyanezt az eszményt vallják. De a politikai fejlődésre csak gyenge befolyásuk van. Majdnem úgy tűnik, mintha ezt a nemzetek sorsára döntő területet visszavonhatatlanul a tekintélynek és felelősségnélküliségnek kellene átengedni.”

„Joggal mondják azt is, hogy a nemzetközi rend legnagyobb ellensége az óriásivá felduzzasztott nacionalizmus, amelyet egy rokonszenves, de jogtalanul használt néven hazaszeretetnek is neveznek. Ez a bálvány az elmúlt másfél évszázad folyamán ijesztő és rendkívül káros hatalomhoz jutott. Hogy ezzel a kifogással szemben helyes álláspontra helyezkedhessünk, tudnunk kell, hogy a szervezkedés és a lelkiállapot egymást kölcsönösen feltételezi. Nemcsak a szervezetek függenek hagyományos érzelmi beállítottságtól, amelyeknek fennállásukat, keletkezésüket és biztonságukat köszönhetik, de a fennálló szervezetek is erősen hatnak a népek érzelmi beállítottságára.”

„Az állam, amely lakosságától katonai szolgálatot követel, kénytelen lakóinak nemzeti érzületét kitenyészteni, mert ez a katonai használhatóság lelki alapja. A vallás mellett a brutális erőszak eszközét is istenítenie kell az iskolák révén! Véleményem szerint tehát a fehér faj erkölcsi hanyatlásának oka az általános szolgálati kötelezettség bevezetése, amely kultúránk, sőt létünk fennmaradását is komolyan kérdésessé teszi. Nagy szociális áldások mellett ezt az átkot is a nagy francia forradalom hozta, és rövid idő alatt magával rántotta a többi népeket is. Aki tehát a nemzetközi érzelmet ápolni és a nemzeti sovinizmus ellen küzdeni akar, annak az általános hadkötelezettség ellen kell harcolnia. Vajon az emberiségre kevésbé szégyenteljesek-e azok a súlyos üldözések, amelyeknek az erkölcsi indítóokoktól vezetett katonai szolgálatmegtagadók ki vannak téve, mint azok az üldözések, amelyeknek az előző évszázadokban a mártírok estek áldozatul? Lehet – mint ezt a Kellogg-egyezmény teszi – a háborút tisztelni, ha az az egyéneket az egyes államok háborús szervezetének védtelenül kiszolgáltatja? Ha az ember a leszerelési konferenciával kapcsolatban nem csupán a szervezeti technikai részre akar szorítkozni, hanem a nevelésből egyenes úton származó lelkirészre is, úgy nemzetközileg oly törvényes utat kell teremteni az egyén számára, hogy az a katonai szolgálatot megtagadhassa; az ilyen rendszabálynak kétségtelenül hatalmas erkölcsi hatása lenne. Állásfoglalásomat[…]”

„Ha nem tudunk megegyezni abban, hogy minden állam szuverenitását korlátozzuk, amennyiben mindnyájan közös fellépésre kötelezik magukat minden olyan állam ellen, amely a döntőbíróság ítéleteinek – nyíltan vagy titokban – ellenszegül, az általános anarchia és veszély állapotából nem tudunk kievickélni: az egyes államok határtalan hatalma és a támadás elleni biztonság semmiféle művészi fogással nem egyeztethető össze.”

„Az előző nemzedékek azt hihették, hogy a szellemi és a művelődésbeli haladás részükre csupán az elődök munkájának gyümölcse, ami könnyebb és szebb életet hozott. A mi korunk súlyos bajai azonban azt mutatják, hogy mindez csak végzetes ábránd volt. Azt látjuk, a legnagyobb erőfeszítésekre van szükség ahhoz, hogy az emberiségnek ez az öröke ne átokká, hanem áldássá legyen. Ha ugyanis valaki azelőtt már akkor szociális értéket nyert, ha bizonyos mértékben személyes önzése fölé emelkedett, akkor ma a nacionalista és osztályegoizmus alól való felszabadultságot is megkövetelik tőle. Mert csak ennyire felemelkedett emberek járulhatnak hozzá az emberi közösség sorsának megjavításához.”

„A tudomány temploma nagyon sokidomú épület. De éppen olyan különbözőek a benne megforduló emberek és azok a lelki hajtóerők, amelyek őket a templomhoz elvezették. Sokan közülük túláradó szellemi erejük boldog érzésével foglalkoznak a tudománnyal; részükre a tudomány sport, erőteljes élmény és becsvágyuk kielégítése; de sok olyan ember is található e templomban, aki agygazdagságának áldozatát haszonlesésből hozza. És ha isten angyala leszállna, és kiűzné a templomból mindazokat, akik az említett két kategóriához tartoznak, a templom nagyon kiürülne; de azért mégis maradna bent néhány ember a jelen korból és a múltból is. Ezek közé tartozik a mi Planckunk, és ezért szeretjük őt. Nagyon jól tudom, hogy – elméletileg, könnyű szívvel – sok olyan értékes embert űztünk el, akik a tudomány templomát nagy, talán nagyobb részben felépítették; sőt sokaknál angyalunk igen keservesen tudna csak elhatározáshoz jutni. De bizonyosnak tűnik nekem, hogy ha csak olyan emberek léteznének, mint az elűzöttek, akkor a templom éppen úgy nem épült volna fel, mint ahogy kúszó növényekből nem nőhet erdő. ”

„Én Schopenhauerral együtt úgy vélekedem, hogy a művészethez és tudományhoz elvezető indokok egyik legerősebbike a fájdalmas nyerseségű és vigasztalanul sivár mindennapi életből és a saját vágyainak örökké váltakozó bilincseitől való menekülés. Az érzékenyebben hangoltakat ez kergeti ki a személyi létből az objektív látás és megértés világába; ez az ok azzal a vágyakozással hasonlítható össze, amely a városit lármás, áttekinthetetlen környezetéből ellenállhatatlanul a csendes hegymagaslatok felé vonzza, ahol a messzi pillantás csendes és tiszta levegőn hatol át, és nyugodt vonalakhoz simul, amelyek mintha az örökkévalóság részére teremtődtek volna. De ehhez a negatív okhoz még egy másik, pozitív is társul. Az ember igyekszik magában a világról – megfelelő módon – egy leegyszerűsített és áttekinthető képet alkotni, és így az átélés világát azáltal legyőzni, hogy azt – bizonyos fokig – ezzel a képpel helyettesíteni. Ezt teszi a festő, a költő, az elméleti filozófus és a természetkutató; mindenik a maga módján. Ebbe a képbe és kialakulásába helyezi át érzésvilágának súlypontját, mert így keresi azt a nyugalmat és biztonságot, amelyet a kavargó személyi élmények túl szűk körében nem tud fellelni. […]”

„Az eleve meglevő harmónia meglátása utáni vágy forrása annak a kimeríthetetlen kitartásnak és türelemnek, amellyel – mint látjuk – Planck tudományunk legáltalánosabb problémáinak áldozza magát anélkül, hogy ezáltal a hálásabb és könnyebben elérhető célokról lemondana. Sokszor hallottam, amikor szakemberek ezt a viselkedést rendkívüli akaraterőre és fegyelmezettségre akarták visszavezetni; szerintem azonban indokolatlanul. Az az érzésállapot, amely ilyen teljesítményekre képesít, vallásos vagy szerelmes állapothoz hasonló; a mindennapos törekvést nem elhatározás vagy program vezérli, hanem egy közvetlen szükséglet. ”

„Úgy látszik, hogy az emberi értelem előbb önállóan megszerkeszti a formákat, még mielőtt a tárgyakban kimutathatná őket.”