Karácsony van. 2017. Az imént a VH1 csatorna ment a tévében, egy olyan műsorblokkal ahol ki kell találni, hogy az éppen játszott videóklipp melyik évben készült. Döbbenet, 1998-as számok, lassan 20 évesek. Belegondolni is furcsa, mert 98 óta, meg úgy általában véve sem érzem, hogy öregednék. Viszont csak eltelt azóta 19 év. Az az év volt, az amikor elkezdtem komolyan venni az edzéseket. Akkor még VHS-en megvolt a Scitec nutrition által kiadott videókazetta... hm... azt hiszem, muscleworld volt a címe és az akkori – még igen erőteljesen naturál (vagy annak mondott) – versenyek hátterébe engedett betekintést. Tehát akkor kezdett az életem részévé válni az edzés. Emlékszem, hogy liter szám vedeltem a tejet, mert köztudott, hogy milyen sok fehérje van benne. Erős akartam lenni és nagy. Minden ekörül forgott. Sok olyan eset van, amikor csakúgy elkezdek írni és végül nem teszem közzé, hanem egyszerűen csak törlöm az egészet. Egyszerűen nem látom értelmét annak, hogy úgy írjak és tegyek közzé valamit, hogy az ne adjon semmi újat. Még ha néha ugyanazokat a következtetéseket vonom is le, minél többi irányból tudom megközelíteni azt, az már tök jó. Mindegy is.
Lassan megint rákapok az olvasásra. Hamarosan a végére érek Ashlee Vance könyvének, amit Elon Muskról írt. Ezidáig simán azt hittem, hogy egy újságíró nőről van szó, de kiderült számomra hogy nem, ő bizony egy pasi. Nem mintha változtatna bármin is. Nem saját gondolat, de talán sokszor olyan könyvet sodor az ember útjába a sors, amilyenre épp szüksége van. Nemrég, amikoris eldöntöttem, hogy kezdeni akarok valami hasznosat magammal, már ott volt ez a könyv a polcon, mégis később kezdtem csak el olvasni. Szóval, a végére érek. Ami nálam nagy szó. Mindig jön valami, ami fontosabb, mint az éppen aktuális könyv és akkor általában abbamarad az olvasás míg végül el nem száll az érdeklődés teljesen. Hogy mivel is támogat engem ez a könyv, vagy mit adott, amit benne olvastam? Valami olyasmit kaptam általa, mint amit a korábban már linkelt pale blue dot című youtube videótól. Abban Carl Sagan elméleti fizikus gondolatai voltak, amit a Voyager-1 űrszonda által visszaküldött fotó kapcsán írt / mondott. Ott látszik egy parányi kék pötty a Szaturnusz gyűrűi alatt. Na. Szóval, hogy azok vagyunk mi. És nem csak mi, hanem minden egyes ember, aki valaha létezett. Mindenki akit valaha szerettünk. Minden. Segít látni azt, hogy mennyire parányiak vagyunk, egyúttal segít egy picit objektívebben látni a félelmeinket is. A kockázatot, amit vállalunk adott esetben. Sokat segít abban, hogy azt tegyem, ami helyes és szükségszerű. Musk személye, illetve a történetek, amiket a könyv leír egy picit más módon sugallják ezt. Sok olyan tulajdonsága van a személyiségének, amivel teljes mértékben azonosulni tudok. Néhány dologban még hasonlítunk is talán. A világot szeretné megváltoztatni (ez pont nem olyan). Ez így nem helyes, mert a világot nem kell megváltoztatni. Azt, ahogyan az ember a világra tekint és hová helyezni saját magát ebben az egészben... na, annak már lehet értelme. A SpaceX-nek és Teslának is ez a legfőbb érdeme. Világmegváltónak is nevezhető az autóipar átformálása, vagy az hogy elérhetővé teszi az űrutazást (amivel nyilván távolabbi cél az, hogy az emberi faj több bolygón is megvethesse a lábát) de valójában a látásmódunkat változtatta meg.
Jelenleg minden hosszabb távú célom olyan, amiről – ha akarnám – nagyon hamar le tudnám magam beszélni. Sokkal kényelmesebb lenne nem beleugrani ezekbe, de legalább választhatnék könnyebbet, egyszerűbbet, ahol szinte garantált a siker, nem? Most, hogy belegondolok, szinte hívogat a „biztonság”, mint egy puha, meleg takaró. Egyáltalán nem akarom a kemény, sikerhajhászó valaki látszatát kelteni, mert cseppet sem vagyok ilyen. Csupán ebben is igyekszem a helyes utat választani a könnyű helyett.
