Ma valahogy rajtam van az írhatnék. Az elmúlt néhány napban nagyon sokat dolgoztam. Végre! Azért nyilván az azt megelőző napokat sem töltöttem tétlenül, de az amolyan “nemszeretem” munka volt. Egy akkora feladat került kilátásba - korábban már utaltam rá - ami, ha sikerül megfelelnünk az elvárásoknak, egészen új szintre emeli a kis cégünket. A múlt hetem az ezen megfelelés körüli, mindenféle ténykedéssel telt - nemszeretem. Ha túl leszünk rajta - a dolog kimenetelétől függetlenül - megírom, hogy mennyire viszontagságos is ez a "projekt". Most viszont nyugalom van, a döntésre várunk. Tehát a napokban végre az ügyfeleink dolgaival foglalkozhatok, ráadásul remekül haladok.
Büszke vagyok. Néhány hónapja, vagy egy-másfél évvel ezelőtt csak írtam azokról a dolgokról amelyek, vagy már megvalósultak, vagy a kapujában állunk. Van néhány - elsőre jelentéktelennek tűnő - pillanat, amire azóta is emlékszem. Ezek mindig 1-1 döntés meghozatalának pillanatai. Az első, amikor 2017 január 2-án, reggel 8 körül álltam az előszobában és ahelyett, hogy indultam volna dolgozni, lerúgtam a cipőm és hanyatt feküdtem az ágyon. Feltettem magamnak a kérdéseket… “Mit akarsz? Mi kell ahhoz, hogy ezt elérd?”. Ekkor jutottam arra az elhatározásra, hogy saját cég kell. Vagy aztán, amikor a 17-es villamossal utaztam a Bécsi úton. Láttam az egyetemet a hegyoldalon. “Vajon megcsinálhatom még a diplomám?” - ezeket a kérdéseket nem hagyhattam válasz nélkül. Az előbbi, cégalapítással kapcsolatos dolgot úgy kezdtem, hogy már 10 percen belül 3 emberrel telefonáltam. Folyamatosan, napokon keresztül hívtam az ismerőseim és adtam tudtukra, hogy csináltam egy ügynökséget. A suliba - mivel közel dolgoztam - már másnap bementem, hogy megtudjam, van-e még esélyem arra, hogy lediplomázzak. Volt, neki is ugrottam. A mondandóm lényege ez. Ne agyalj túl sokat, keress egy célt és vágj bele! Ez az, amiben nagyon sokat változtam. Nem halogatok, hanem teszem, amit tennem kell azért, hogy elérjem, amit szeretnék.
Visszaolvasva a mondatokat, milyen céltudatosság és - mármár - sikerhajhászat jellemzi ezeket… Célok, sikerek. Pár éve, 2015-ben, mikor a sikernapon voltam megnézni Schwarzeneggert, ízlelgettem a siker szót. Láttam, az előadókon, hogy mindenkinek mást jelent a siker. Ápdét Norbiéknak egyértelműen a pénz volt a siker. Sokan vannak így manapság. Engem viszont szemernyit sem érdekel a pénz. Nagyságrendekkel több bevételért, sem áldoznám fel az időt, amit azzal tölthetek, amit szeretek… amit azokkal tölthetek, akiket szeretek (hiszek abban, hogy mindkettő az enyém lehet idővel). Akkor érzem a sikerem igazán, amikor a hétköznapjaimra gondolok. Arra, amit felépítettem… felépítettünk. A gyerekeim kiegyensúlyozottságát látva érzem, hogy sikeres vagyok, látva, hogy milyen nagyszerű kis emberek. Vagy akkor, amikor a feleségemmel este - akár egy pohár bor mellett - beszélgetünk a konyhánkban és felszabadultan ötletelünk, tervezgetünk. Mindezt azok a döntések hozták magukkal, amikről néhány sorral fentebb írtam. Sokan vannak olyanok, akik nem találtak még rá arra, amit szenvedélyesen tudnának csinálni, egy életen át akár. Milyen szerencsés vagyok! Nekem több ilyen is van, és boldog vagyok, hogy dolgozhatok ezeken.
Konklúzió: érdemes még azelőtt belevágni, mielőtt lebeszélnéd róla magad.
