Valamiért rágugliztam arra, hogy "kéktoll". Az első két találatnál blogokba botlottam. Vártam, hogy mit mutatnak majd nekem. De sajnos nem azt kaptam, amit vártam. Számomra picit nehézkes volt olvasni a sorokat a különös nyelvezete miatt, de ahogy haladtam rájöttem, hogy ez nekem más szempontból sem tetszik :)
Mi emberek nagyon szeretünk felháborodni dolgokon. Sokszor úgy érzem, hogy mindegy, hogy éppen mi kerül az utunkba. Meghökkenük és hőkölünk azon, hogy valaki csal, lop aztán ha lecsukják "miért csak ennyit kapott" stb. de azon legalább annyira fel tudunk háborodni, ha valaki elért valamit. Utóbbinál persze nem azt hangoztatjuk, hogy milyen nagyszerű ember is az a valaki, mert véghezvitte - inkább azonnal elkezdjük a hibáit keresni, legvégső elkeseredésünkben már a külsejét vagy öltözékét kritizáljuk. A másik esetben azt mondogatjuk hogy "Mekkora mázlija volt" vagy "Biztos nem olyan körülmények közül került ki..." vagy "több tehetséget kapott"... mint mi. Miért gondoljuk azt egyáltalán, hogy másnak jobb? Miért próbáljuk megmagyarázni magunknak és mindenki másnak, hogy mi miért nem vagyunk olyanok? Miért nem inkább a saját életünkkel foglalkozunk és örülünk annak, amink van vagy annak, amit már elértünk. Ugyan, tudjuk, hogy miért... A mai világ próbál bálványokat elénk állítani, akikre példaként tekintünk - pl. azért mert nagyon gazdag és megteheti, hogy Ferrarival járjon, vagy "Ő az év hangja..." és még sorolhatnánk.
Folyton csak arra figyelsz, hogy az álarc amit a fejedre húztál - azért hogy a lehető leginkább hasonlíts a Te kiválasztott bálványodra - nehogy megsérüljön. Vedd le szépen, de nagyon gyorsan. Szabadulj fel és a körülötted lévők bálványa leszel. :)
